Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Bíróság elé állítják a tanárára székkel támadó diákot

Infostart / MTI
2024. április 26. 19:44
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség azzal a 17 éves fiúval szemben, aki 2022. októberben, 9. osztályos tanulóként a tanórán székkel támadt tanárára az egyik szolnoki iskolában - tudatta a főügyészség helyettes sajtószóvivője pénteken közleményben az MTI-vel.

Az eset 2022. október 24-én egy tanórán történt, ahol a diák előbb sértő kijelentést tett a tanárnő felé, amit a sértett kérdésére megismételt, hozzátéve, hogy "megöllek!". A tanárnő kiküldte a tanteremből a diákot, aki erre a feje fölé emelt székkel megütötte. A tanár védekezésül a kezét felemelte, így az ütés a karját találta el - írták. A diák ekkor a széket két kézzel fogva több alkalommal lesújtott a sértettre; az ütések a pedagógus karját, valamint a fejét érték.

A tanárnő kihátrált a teremből, azonban a vádlott követte őt a folyosóra, ahol - miközben a széket már letette - több alkalommal ököllel arcon ütötte. A tanárnő végül a tanári szobába menekült, ahová a vádlott már nem követte őt.

A tanárnő zúzódásokkal és törésekkel járó, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A fémszerkezetű és faborítású szék koponyasérülés, agysérülés okozásával alkalmas az emberi élet kioltására. A támadásban a fejre irányuló nagy erejű ütések miatt fennállt az elszenvedett sérülésnél súlyosabb, életveszélyes sérülés kialakulásának reális esélye, annak elmaradása csak a sértett védekező magatartásának volt köszönhető - hívta fel a figyelmet az ügyészség.

A vádiratában - a nyomozás során négy hónapig letartóztatásban lévő, majd azóta bűnügyi felügyelet alatt álló - vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és pártfogó felügyelet alkalmazását indítványozta. Továbbá azt, hogy a bíróság rendelje el a vádlott szorongást, agressziót kezelő pszichoterápián való részvételét. Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog döntést hozni.