Nyitókép: Rattankun Thongbun/Getty Images

Börtönbe zárják a kegyetlen fiatalkorút

Infostart
2024. április 18. 09:15
Négy és fél évet kapott az a vámospércsi fiú, aki halálra verte hároméves féltestvérét

A másodfokú bírósági döntés szerint négy és fél évet kell a fiatalkorúak börtönében ülnie annak a vámospércsi fiúnak, aki halálra verte a rábízott féltestvérét, egy 3 éves kislányt. Az RTL Híradónak nyilatkozó szülők szerint enyhe ítélet született - írja a Telex.

2021 októberében a szülők dolgozni mentek, ezért otthonukban az akkor 14 éves fiúra hagyták másfél éves fiukat és 3 éves lányukat. A lány a szülei után sírt, emiatt verte meg a bátyja. Az ügyészség szerint többször ököllel hasba vágta. A lány nekiesett egy kályhának is. Ezután a testvére az ágyra fektette. Később, mikor visszament a szobába, látta, hogy a lány nem mozdul.

A szomszédba sietett segítségért, de már késő volt.

Az ügyészség szerint a fiú emberölésben bűnös, nem pedig halált okozó testi sértésben, ezért súlyosabb büntetést kért rá az elsőfokú tárgyaláson A védőügyvéd szerint viszont fel sem merült a fiúban, hogy halálos sérülést okoz a kislánynak. A fiú az utolsó szó jogán azt mondta, hogy máig kísértik a történtek.

Másodfokon a bíróság szigorúbb ítéletet hozott, de a szándékosságot a bíró is elutasította, szerinte gondatlanságból elkövetett emberölés volt. Négy és fél év börtönt szabott ki a fiúra, de a büntetésébe beleszámítják, hogy két és fél évet már előzetes letartóztatásban volt. Az RTL beszélt a családdal is. Azt mondták, hogy már többször kereste őket a fiú, de képtelenek megbocsátani neki.