Nyitókép: police.hu

Váratlan fordulat egy győri tragédia ügyében

Infostart
2024. március 19. 13:52
A Győrben, a Szent Imre úton lévő társasház tizedik emeleti lakásából kiesett nő, és a helyszínen életét vesztette. A rendőrök kiderítették, hogy nem öngyilkosság történt.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi Ooztálya emberölés gyanúsítottjával szemben fejezett be egy büntetőeljárást: a nyomozók megállapították, hogyan esett ki egy nő Győrben, a Szent Imre úton lévő társasház tizedik emeleti lakásának ablakából 2023. március 30-án – írja a police.hu.

A rendőrségre 2023. március 30-án 10 óra körül érkezett bejelentés, hogy Győrben, a Szent Imre úton lévő társasház egyik tizedik emeleti lakásának ablakából esett ki egy nő, aki a helyszínen életét vesztette.

Az ügyben büntetőeljárást indult, és a nyomozók még aznap elfogták a feltételezett elkövetőt, a 32 éves férfit, aki korábban az elhunyt élettársa volt. A fiatalembert a rendőrök emberölés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az eljárás a továbbiakban az elkövető letartóztatása mellett folytatódott.

A nyomozók megállapították, hogy a tizedik emeleti lakásban – előzetes szóváltást követően – a gyanúsított az áldozatával dulakodott, amelynek következtében a nő kizuhant az ablakból.

A nyomozás során a rendőrök több szakértő véleményét szerezték be, és a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték. Az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.