Nyitókép: police.hu

A rendőrség újabb vizsgálatot kezdett a kegyelmi ügyben

Infostart
2024. március 11. 18:50
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást az egyik kereskedelmi tévécsatornán sugárzott riport után.

Ahogy arról az Infostart korábban beszámolt, az RTL Házon kívül című műsorában egy videón a kegyelemben részesített K. Endre pénzt, cigarettát és a háztartáshoz szükséges élelmiszereket vitt a 21 éves fiatalembernek és családjának. A videón K. Endre azt magyarázta a fiúnak, hogy nem igaz, ami a bírósági ítéletekben szerepel, és ő ott sem volt akkor, amikor az igazgató arra kényszerítette az egykori áldozatot, hogy módosítsa a korábbi vallomását az érdekében. "Majd lecseng, és ha eljön az igazság napja, akkor sok minden kiderül. Akkor majd fény derül arra is, hogy engem meghurcoltak, a köztársasági elnököt, itt politika az egész, tudod" – magyarázta a felvételen K. Endre.

Lapértesülések szerint az ügyben feljelentés érkezett a rendőrségre, később Ungár Péter, az LMP elnöke a közösségi oldalán azt írta, hogy az ügyben feljelentést fog tenni.

Hétfő este a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: büntetőeljárás keretében vizsgálja a korábban szabadságvesztésre ítélt, majd kegyelemben részesített férfiról készített, az egyik kereskedelmi televízióban közzétett felvételt. A BRFK hivatalból rendelt el nyomozást az ügyben.