Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Menekülés közben próbálta kiszórni az autójából a fehér port

Infostart / MTI
2024. március 4. 11:37
Kábítószer-terjesztő hálózatot számolt fel a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság februárban, két akcióban nyolc drogkereskedelemmel gyanúsítható embert vettek őrizetbe - közölték a police.hu oldalon.

A rendőrök február 3-án Szegeden és Békéscsabán fogtak el hat embert, közülük öten őrizetbe kerültek, és a Békés Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Három további, az elfogottakkal kapcsolatban álló férfit február 29-én, szűk két óra leforgása alatt három különböző helyszínen fogtak el. Egyikük, miután rájött, hogy nem tud elmenekülni, Csorváson, menet közben próbálta kiszórni az autójából a fehér port. Mindhárman őrizetbe kerültek, letartóztatták őket – közölte a rendőrség.

Hozzátették, a felszámolt hálózat tagjai a nyomozás jelenlegi adatai szerint több településen, Békéscsaba mellett Orosházán, Gyulán, Méhkeréken, Vésztőn, illetve Szegeden és Budapesten is értékesítettek kábítószert. A tőlük lefoglalt anyagok között vannak különböző színű porok és tabletták, a gyanú szerint kokaint is árultak. Az egyik párosnál az elfogásukkor több mint egymillió forint és közel ezer euró volt.

A még folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig 13 fogyasztót hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök.