Nyitókép: police.hu

Egy somogyi férfi inzulintúladagolással akart végezni élettársával és a fiával

Infostart
2024. február 28. 12:07
A vádlott 300 ezer forintért felbérelt egy személyt, hogy segítsen neki a gyilkosság előkészítésében. A férfi ellen vádat emeltek, a főügyészség börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott vele szemben.

Emberölés előkészítése miatt vádat emeltek egy ötvenes éveiben járó somogyi férfival szemben, aki a vád szerint felkért egy személyt is, hogy segítsen neki a gyilkosságban.

A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi csaknem harminc évig élt élettársi kapcsolatban egy nővel, akit meg akart ölni. Közös gyermekük is született, de nem volt boldog és harmonikus a kettejük közötti viszony, ugyanis a férfi folyamatosan bántalmazta a nőt, aki emiatt 2021 januárjában egy másik faluba költözött a fiával. A vádlott a szakítást követően sem hagyott fel családtagjai háborgatásával, folyamatosan zaklatta és fenyegette a nőt, valamint a fiút,

tavaly ősszel pedig elhatározta, hogy megöli őket.

A férfi egy ismerőse közvetítésével keresett meg egy személyt, akit azzal bízott meg 300 ezer forintos összeg ellenében, hogy gyermekét és korábbi élettársát vigye olyan helyre, ahol végezhet velük.

A férfi terve az volt, hogy inzulintúladagolással teszi el láb alól a nőt és a fiút.

A megbízási díjból 24 500 forint előleget adott át a vádlott egy kaposvári áruház parkolójában a megbízottnak, aki fotókat is kapott a sértettekről, hogy be tudja őket azonosítani.

A nyomozó hatóság azonban tudomást szerzett a gyilkosság előkészületeiről, valamint a megbízásról, ezért őrizetbe vették a vádlottat, majd a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását. A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a kényszerintézkedés hatálya alatt álló vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott.