Nyitókép: DanHenson1/Getty Images

Korábban szabadulhat-e a bicskei gyermekotthon pedofil ügyben elítélt volt igazgatója?

Infostart
2024. február 22. 16:50
Jövő héten hallgatja meg V. Jánost a feltételes szabadlábra bocsátása ügyében az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja.

Az egykori igazgatónak kedvező döntés esetén több mint két évvel a teljes ítélet letöltése előtt feltételesen szabadlábra helyezhetik V. Jánost – írja a Válasz Online értesülése alapján az Index. Ellenkező esetben viszont fegyházban kell maradnia.

A gyermekotthon egykori igazgatóját összesen 10 év 3 hónapra ítélték két különálló bírósági ítéletben. Először 2019-ben kapott 8 év fegyházbüntetést, majd 2021-ben, a kegyelmi ügyben ismertté vált K. Endréhez köthető perben kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt további két év három hónap börtönt kapott amiatt, hogy a helyettesével együtt igyekezett eltussolni a bűncselekményt.

A Székesfehérvári Törvényszék 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésben állapította meg V. János összbüntetését, és azt is előírta, hogy a férfi legkorábban ennek kétharmadának letöltése után, vagyis hat év két hónap után szabadulhat.

Az elítélt már a jogerős ítélet kimondása előtt is évek óta előzetes letartóztatásban volt, így a büntetés kétharmada, azaz a hat év és két hónap már letelt. 2023 januárjában már szabadulhatott volna, de akkor ezt a büntetés-végrehajtási bíró nem támogatta, továbbra is fegyházban kellett maradnia.

Közben viszont eltelt egy év, ezért tartanak újabb meghallgatást a jövő héten.

A lapértesülés szerint a meghallgatásra várhatóan a fegyházban került sor, az eseményen a büntetés-végrehajtási bíró, az elítélt és jogi képviselője, a büntetés-végrehajtás és az ügyészség képviselője lesz jelen. A bíró a felek meghallgatása után dönt arról, hogy V. Jánost feltételesen szabadlábra helyezik-e, vagy továbbra is fogva tartják.

A Válasz Online hozzáteszi, az ilyen döntések alapozhatóak az elítélt jó magaviseletére, célja pedig, hogy a nem visszaeső bűnelkövetőket érdekeltté tegyék a börtönben tanúsított jó magatartásra, ami segítheti a társadalomba való visszailleszkedést. V. János többé nem dolgozhat gyermekek között, a jogerős ítélet eltiltotta ettől.