Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Súlyos börtönre ítéltek két drogkereskedőt

Infostart / MTI
2024. február 13. 21:10
Jogerősen 7, illetve 6 év fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla kedden két dílert, amiért 2022 első felében droggal kereskedtek.

A táblabíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a vádlottak 2022 februárja és májusa között kereskedtek drogokkal: egyikük telefonon vagy valamilyen alkalmazáson keresztül üzenetet hagyott a másiknak arról, hogy milyen mennyiségű kábítószerre és mikor van szüksége.

A másodrendű vádlott egy ismeretlentől vásárolta meg a kért kábítószert, majd személyes találkozásuk alkalmával átadta azt társának. Ezt követően az elsőrendű vádlott a vevői részére a kábítószert értékesítette. Az eljárással érintett időszakban ketten mintegy 700 ezer forintos bevételre tettek szert.

Az elsőrendű vádlottat 2022 májusában igazoltatták, az autójában és a lakóhelyén talált kábítószert lefoglalták.

Annak hatóanyag-tartalma meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát. A táblabíróság keddi jogerős ítélete egy-egy évvel enyhítette a vádlottakra jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kereskedelem miatt korábban kiszabott, 8 illetve 7 év fegyházbüntetést.