Nyitókép: Pixabay

Métereken át húzta az ablakba kapaszkodó idős nőt a kölcsönautóval

Infostart
2024. január 29. 15:10
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt a 48 éves nő ellen, komoly veszélynek tette ki a sértettet.

A vádirat szerint a tulajdonos 2023 során több alkalommal kölcsönadta a vádlottnak a gépkocsiját, azonban 2023. július 1-én a férfi lakásán összevesztek és visszakérte a nőtől a kulcsokat, valamint a forgalmi engedélyt. A nő nem akarta visszaadni az autót, a ház előtt vitatkoztak ezen, mikor csatlakozott hozzájuk a férfi 69 éves édesanyja is - írja közleményében az ügyészség.

Ezután a férfi visszament a lakásba, a nő pedig beült az autóba és elindult vele. A sértett édesanyja megpróbálta visszatartani a sofőrt, a gépkocsi elé állt, azonban a vádlott irányváltoztatás nélkül gyorsítani kezdett felé.

A sértettnek félre kellett előle lépni, majd a mellette elhaladó jármű jobb első ajtajának ablakkeretébe kapaszkodott, közben folyamatosan kiabált a nőnek, hogy nem viheti el az autót.

A sofőr mintegy 15 méteren keresztül vonszolta a sértettet ily módon, ezt követően az idős nő a földre esett és nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett. A járművet több mint egy héttel később, megrongálódva találták meg, az indítókulcsot a vádlott egy ismerőse postaládájába tette.

Az elkövető ellen erőszakkal elkövetett jármű önkényes elvétele és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. Indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki vele szemben felfüggesztett börtönbüntetést és tiltsa el a közúti járművezetéstől is. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.