Nyitókép: Evgen_Prozhyrko/Getty Images

Kijózanodott, visszalépett a házasságtól, négymilliót zsaroltak ki tőle

Infostart
2024. január 18. 14:29
A majdnem-örömapa nehezen emésztette meg, hogy lánya mégsem kel el, ezért fájdalomdíjat követelt - újra és újra.

A diósjenői édesapja ki akarta házasítani lányát, ami egy éjszakába nyúló mulatozás után majdnem sikerült is - írja az esetről a Blikk. Csakhogy a vőlegény másnapra kijózanodott és meggondolta magát, ezt közölte a családdal is, akik viszont nem voltak hajlandóak ezt elfogadni és bánatpénzt követeltek, bántalmazással fenyegették. A férfi ettől megijedt és fizetett - többször is, mivel a család újra és újra pénzt követelt tőle.

Összesen 3,8 millió forintot zsaroltak ki így tőle, és csak akkor fordult a rendőrséghez, mikor félelmében már minden megtakarítását átadta.

A helyiek azt nyilatkozták a lapnak, hogy először félmillió forintot követelt a család a vőlegénytől, majd körülbelül kéthavonta újra megkeresték, belőle éltek. A lap úgy értesült, hogy a fiatalembert volt, hogy szó szerint is bevitték az erdőbe, és ott ijesztették halálra. Egy helyi lakos azt nyilatkozta, hogy szerinte

eleve nem kizárt, hogy a vőlegényt lépre csalták, mert jól keres.

A lap információi szerint a család bezárkózott, a családfőt január 12-én fogták el, zsarolás miatt indítottak ellene eljárást és őrizetbe vették. Mint írják, ha a vádak bizonyítást nyernek, az örömapa a fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt akár nyolc évre is börtönbe kerülhet.