Nyitókép: Forrás: Pexels

Másodpercek alatt elfogták a rendőrök a zsebtolvajt a 6-os villamoson - videó

Infostart
2024. január 4. 21:26
A pórul járt tolvaj egy alvó utast próbált kifosztani, de akciója egyik kudarcot hozta a másik után.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség eredményesen állított bíróság elé egy férfit, aki egy hónappal ezelőtt, a Móricz Zsigmond körtéri végállomáson várakozó egyik villamoson, egy alvó utastól próbált értékeket elvenni. A bűncselekményt észlelő rendőrök még a járművön elfogták az elkövetőt, akit a bíróság 3 év fegyházbüntetésre ítélt - áll az ügyészség közleményében.

A vádlott 2023. december 2-án, hajnalban a XI. kerület, Móricz Zsigmond körtéren szállt fel egy ott várakozó villamosra, és felfigyelt a sértettre, aki az egyik ülésen aludt. A vádlott az alvó férfi mellé ült, majd annak állapotát kihasználva kivette a zsebéből a tárcáját, abban azonban csak okmányok és bankkártyák voltak. Mivel készpénzt nem talált, a férfi a tárcát visszatette az alvó sértett háta mögé, majd

amikor le akart szállni, a bűncselekményt észlelő rendőrök még a jármű fedélzetén elkapták.

A kerületi ügyészség a büntetett előéletű férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé. A bíróság az elkövetőt kifosztás bűntettének kísérlete miatt - mint többszörös visszaesőt - 3 év fegyházbüntetésre ítélte, egyúttal megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet nem jogerős.

Az esetről készült biztonsági felvételt az ügyészség hivatalos YouTube-csatornáján tette közzé: