Nyitókép: vorDa/Getty Images

15 milliót csalt ki áldozataitól a csalárd nő

Infostart
2024. január 3. 09:02
A Marcali Járási Ügyészség több száz rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó, letartóztatásban lévő szabolcsi nővel szemben, aki egy internetes csalássorozatban 488 sértettet ejtett tévedésbe.

A vádirat lényege szerint a vádlott a 2021 decembere és 2023 januárja közötti időszakban több internetes oldalon különböző álneveket használva folyamatosan hirdetett eladásra olyan játékkonzolokat, kerti játszóteret, fürdődézsát és egyéb használati cikkeket, amikkel ténylegesen nem rendelkezett.

A vádlott a hirdetésekre az ország számos pontjáról jelentkező sértettekkel szöveges üzenetekben, valamint telefonon, eltorzított hangon tartott kapcsolatot, majd a sértetteket arra kérte, hogy a kialkudott vételárat, vagy annak egy részét előlegként előre utalják át az általa megadott több, különböző pénzintézetnél vezetett bankszámlára, aminek megtörténte után a sértettek számára elérhetetlenné vált.

A nő ezzel a módszerrel 488 sértettől összesen 15 millió forintot csalt ki.

A vádlott a csalássorozatot azután is folytatta, hogy a marcali nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, ezért a bűnismétlés megakadályozása érdekében végül 2023 januárjában sor került az asszony letartóztatására.

Az ügyészség közel 300 oldalas vádiratot nyújtott be a Marcali Járásbíróságra, amiben a nővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint vagyonelkobzás elrendelésére és a sértetteknek okozott kár megtérítésére tett indítványt – olvasható a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.