Nyitókép: PinkBadger/Getty Images

Felvette a kamera, ahogy a zebrán elütik a gyalogost - videó

Infostart
2023. december 5. 07:04
Az Esztergomi Járásbíróság végül pénzbüntetésre ítélte a segítségnyújtás elmulasztásával vádolt sofőrt.

Horváth Sándor a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak küldött közleményében azt írta, az elkövető tavaly február negyedikén haladt a kocsijával Esztergom lakott területén, amikor a kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez érkezett.

Miközben a zebrához ért az elütött kiskorú, aki a járdáról, körültekintés nélkül, a személygépkocsi haladási sebességéhez tartozó intenzív lassító féktávolság határán lépett az úttestre. Habár a sofőr vészfékezett, azonban 21-23 km/óra közötti sebességgel, az autó jobb oldali részével a fiatal bal oldalának ütközött, így az a jármű motorháztetejére, majd onnan az úttestre zuhant.

A vezető, bár észlelte az ütközést, ám anélkül, hogy meggyőződött volna róla, a kamasz megsérült-e, illetve az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e,

mindössze kilenc másodperc helyszínen tartózkodás követően elhajtott a baleset helyszínéről.

A fiatal az ütközés következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az Esztergomi Járásbíróság 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a vétkes sofőrre.

Az esetről készült felvétel korhatáros, ezért csak az ügyészség hivatalos Facebook-bejegyzésében tekinthető meg. A videó mellé kísérőszövegként azt írták: még ha fel is áll az ütközés után a sértett, akkor is fontos, hogy a sofőr ne hajtson el a helyszínről anélkül, hogy meggyőződne arról, nincs-e szüksége segítségre!