Nyitókép: Getty Images/ Gustave Deghilage

Életveszélyes vasúti szórakozás miatt áll a bíróság előtt egy fiatalember

Infostart
2023. november 6. 18:39
Az ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú ellen, aki gyermekkorú társaival a vasúti sínpárra köveket pakolt, így a szerelvények utasai életét, testi épségét veszélyeztette a keréktárcsák rongálódásának, illetőleg robbanásának a lehetősége.

A vádirat szerint a vádlott és két gyermekkorú társa 2022. március második felében, délután egy borsodi települések közötti vasútvonalon az út átjárónál legalább 3 m hosszan

mindkét vasúti sínpárra a vasúti töltésből származó ágyazati köveket pakoltak.

A vonalszakaszon két járműszerelvény haladt át, az egyik 80 km/h óra, a másik 100 km/h sebességgel - írja az ügyészség.

Az ügyészség szerint a fiatalkorú a cselekményével a két vasúti szerelvényben utazó személyek életét, testi épségét veszélynek tette ki, mert a kövek megrongálhatták a kerekeket, amely balesethez vezethetett volna.

Más is van a rovásán

A fiatalt egy másik ügyben is el akarják marasztalni, eszerint március második felében az éjszakai órákban egy borsodi település előtti útszakaszon közterületen leállított traktorból, mintegy 50.000 forint értékű akkumulátort lopott el, amelyet hulladékvasként értékesített.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorúval szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.