Nyitókép: Fedorovekb/Getty Images

Siketnémának hazudva magukat koldultak a románok a Balatonnál

Infostart
2023. október 12. 08:06
A három tettes hamis adománygyűjtő dokumentumokkal a Balatonnál, a fővárosban, valamint Érden is megtévesztette és megkárosította a helyieket.

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt nyomoznak a balatonalmádi rendőrök három román állampolgárral szemben, akik siketnémának adták ki magukat és hamis adománygyűjtő iratokkal pénzt kéregettek a Veszprém vármegyei település egyik üzleténél – írja a police.hu.

Az egyik vásárló egy tízezer forintos bankjegyet adott nekik és kérte, hogy abból adjanak vissza neki nyolcezer forintot.

A két 30 éves férfi és 24 éves társuk azonban elfutottak a pénzzel.

A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül elfogták a három román állampolgárt Balatonalmádiban, akiket őrizetbe vettek, majd gyanúsítottként kihallgatták őket.

A nyomozás alatt kiderült, hogy a tettesek Balatonfüreden, Budapesten és Érden is hasonló módszerrel csaltak ki pénzt emberektől. A rendőrség kezdeményezte mindhárom csaló letartóztatását.