Nyitókép: Unsplash.com

Kiszolgáltatott ismerősét erőszakolta meg a koros férfi

Infostart
2023. október 2. 08:58
A Kaposvári Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a hetvenes éveiben járó férfival szemben, aki a nőismerőse kiszolgáltatott állapotát kihasználva követett el a sérelmére súlyos nemi erkölcs elleni bűncselekményt.

A vádirat lényege szerint a büntetett előéletű, erőszakos szexuális bűncselekmény miatt már korábban elítélt férfi régebb óta ismerte a vele azonos községben lakó sértettet, akinek alkalmanként a házkörüli teendők ellátásban is segített.

A mozgásszervi megbetegedésben szenvedő asszony hosszabb ideje lakott egyedül. Az ittas állapotban lévő vádlott a sértett körülményeit ismerve 2023 januárjában megjelent az asszony házában, ahol a kiszolgáltatott állapotát kihasználva erőszakot alkalmazva szexuális cselekményt végzett a sértetten.

Az asszony az állapotához mérten igyekezett védekezni, és ennek során sikerült lelöknie magáról a férfit, majd az utcafronti ablakot kinyitva segítségért kiáltott, amitől a vádlott megijedt és elmenekült a helyszínről. A sértett a bűncselekmény elkövetése során nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az asszony a történtekről másnap beszámolt a lányának, aki haladéktalanul értesítette a rendőrséget. A nyomozók a férfit nyomban elfogták, majd az ügyészség indítványára a bíróság a férfi letartóztatását is elrendelte – olvasható a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.