Nyitókép: ugyeszseg.hu

Sorsára hagyta egy erdőben a beteg, magatehetelen édesanyját egy férfi, tragédia lett belőle

Infostart
2023. szeptember 1. 09:38
Egy erdőben hagyta sorsára járásképtelen édesanyját az a férfi még tavaly év végén a hideg időben, aki ellen most vádat emelt a Somogy Vármegyei Főügyészség. Az élelem és víz nélkül a hidegben magára hagyott idős nő kihűlés következtében hunyt el. A testét csak napokkal a halála után találták meg.

A Somogy Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a külföldi állampolgár terhelttel szemben, aki idős, beteg hozzátartozóját kitette, majd ott hagyta a Somogy vármegyei Pusztakovácsi külterületén.

Az ügyészség vádirati összefoglalója alapján az ötvenes éveiben járó, munkanélküli vádlott 2022 nyarától albérletekben élt édesanyjával, megélhetésüket a sértett nyugdíja biztosította. Az idős nő egészségi állapota 2022 augusztusától jelentősen megromlott, csípőműtétjét követően korlátozottan, járókeretet, valamint kerekesszéket használva, segítséggel tudott csak közlekedni. A férfi az albérletekben való tartózkodásuk során rendszeresen fogyasztott alkoholt, ittasan többször kiabált a sértettel, továbbá esetenként bántalmazta.

A vádlott 2022 októberében a második bérleményből úgy távozott személygépkocsijába tett személyes holmijukkal a sértett társaságában, hogy azt előzetesen nem közölte a főbérlővel. A férfi az ellátásra szoruló sértettel több napon keresztül a környéket járta, a hideg idő ellenére mindvégig a járműben tartózkodtak, abban is aludtak.

A terhelt a napokig tartó autózást követően Pusztakovácsi külterületén, egy elhagyatott erdős részen kirakta a járműből legyengült édesanyját, ruhákat terített rá, járókeretét a sértett által el nem érhető távolságra dobta, majd a magáról gondoskodni nem tudó idős nőt a sorsára hagyta. A sértett kihűlés következtében hunyt el, testét halála után, napokkal később találták meg.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.