Nyitókép: Unsplash.com

Azzal hívta a segélyhívót, hogy rövidesen levegőbe röpíti a plázát Újbudán

Infostart
2023. augusztus 21. 10:22
A fenyegetésre több mint 1500 embernek kellett elhagynia az épületet.

A vádirat szerint a vádlott 2022. június 7-én az esti órákban a VIII. kerület, Keleti pályaudvarnál lévő egyik nyilvános telefonfülkéből tárcsázta a segélyhívó számot, amin azt a valótlan bejelentést tette, hogy egy bombát helyezett el egy XI. kerületi plázában, ami 15 perc múlva robbanni fog.

A vádlott bejelentése alapján, az újbudai bevásárlóközpont teljes épületét kiürítették, ennek során kb. 1500-1700 embernek kellett elhagynia a plázát, az üzleteknek aznapra be kellett zárniuk, a tűzszerészek pedig a teljes épületet átvizsgálták.

Mindezekre tekintettel, a vádlott a fenyegetést tartalmazó valótlan bejelentésével a köznyugalmat súlyosan megzavarta – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, és arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a férfival szemben büntetővégzéssel felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.