Nyitókép: Photographer, Basak Gurbuz Derma

Hatalmas fogással távozott a tolvaj egy budapesti lakásból - videó

Infostart
2023. augusztus 11. 08:37
Vitte például a kocsikulcsot és így a kocsit is, amivel aztán később ütközött.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványa alapján letartóztatásba került egy 24 éves férfi, aki pár héttel ezelőtt, egy IX. kerületi társasház egyik lakásából műszaki cikkeket, készpénzt, valamint indítókulcsot, és ezáltal a sértett ház előtt parkoló autóját is eltulajdonította – amivel nem sokkal később egy másik autónak ütközött.

A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított férfi 2023. július 18-án bejutott egy IX. kerületi társasház egyik emeleti lakásába - amelynek ajtaja nem volt kulcsra zárva - és onnan két laptopot, mobiltelefont, valamint több tízezer Ft készpénzt tulajdonított el. A gyanúsított emellett magával vitte a sértett társasház előtt parkoló, mintegy 4 millió Ft értékű gépkocsijának az indítókulcsát is, amivel kinyitotta az autót, majd beült, és azzal elhajtott.

A férfi nem sokkal később, az V. kerületben, az eltulajdonított gépkocsival egy parkoló járműnek ütközött, amelyet követően kiszállt az autóból, és elhagyta a helyszínt.

A lopás bűntettével megalapozottan gyanúsítható férfi elfogatóparancs alapján került kézre.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását indítványozta, amit a bíróság elrendelt.