Nyitókép: Pattanaphong Khuankaew/Getty Images

Pikáns képeket csalt ki az 55 éves nő, majd zsarolta a férfiakat

Infostart
2023. augusztus 3. 20:05
Tizenhét rendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével vádol a Hatvani Járási Ügyészség egy 55 éves nőt, aki a virtuális térben tévesztett meg másokat – közölte a Heves Vármegyei Főügyészség.

A Zala vármegyei illetőségű munkanélküli vádlott a bűncselekményeket 2020-ban követte el: álprofilokat hozott létre, azok felhasználásával erotikus tartalmú társkereső csoportokban férfiakkal ismerkedett, akiktől intim fényképeket kért. Ezután azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a fotókat, vagy a korábban folytatott üzenetváltásukat, ha a sértettek nem utalnak át számára különböző pénzösszegeket.

Ezeken túlmenően a nő hirdetési oldalakon is regisztrált, amelyeken például fehérneműket kínált eladásra anélkül, hogy szándékában állt volna azokat leszállítani.

A közlemény szerint a vádlott emellett egy zárt csoportban – álnevet használva – mint segítő személy „a valódi önmagát pártfogoltként mutatta be, olyannak, mint aki sürgős anyagi segítségre szorul”. Erre hivatkozással adományokat és kölcsönöket kért a bankszámlájára, az utalásokat követően pedig elérhetetlenné vált.

Ez utóbbi csalások révén több mint egymillió forint jogtalan haszonra tett szert. A fehérneműk látszólagos eladása kapcsán a nő csupán néhány tízezer forinthoz jutott,

az intim fotókkal kapcsolatos fenyegetések viszont milliós nagyságrendű kárt okoztak a megzsarolt áldozatoknak.

A járási ügyészség a nőt üzletszerűen és részben folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével, illetve vétségével, valamint zsarolással és pénzmosással vádolja azt indítványozva, hogy a bíróság - beismerés esetén - az előkészítő ülésen ítélje 4 év börtönre, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra és rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást - olvasható a közleményben.