Nyitókép: Fedorovekb/Getty Images

Szokatlan ügy miatt fordultak az emberekhez a siófoki rendőrök

Infostart
2023. július 22. 06:40
Az elkövető talán nem is gondolt bele, milyen veszélyes, amit csinált.

A Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Ennek kapcsán egy nőt keresnek, aki a rendelkezésre álló adatok alapján július 19-én, 18.35-55 között Balatonföldváron, a Rákóczi Ferenc utcában közlekedett egy sötét színű, sötét oldaltáskákkal szerelt kerékpárral.

A biciklis a Széchenyi Imre utca irányában a tiltó jelzés ellenére átkelt a Budapest - Nagykanizsa vasútvonal kereszteződésén, mely során nekiütközött a leengedett csapórúdnak. A letört sorompót a fényjelző készülék talpazatához fektette, majd a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

Részletek és kép itt.

A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy az átjáróban a tiltó jelzés ellenére áthaladni tilos és életveszélyes. A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vasúti jármű vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére.