Nyitókép: Getty Images/ Carrastock

Csoda, hogy a rendőrök túlélték az autós üldözést, tízen támadtak rájuk

Infostart
2023. április 18. 15:01
Öt ember ellen indult eljárás, mert rendőrökre támadtak. Az ügy előzménye, hogy egy BMW-s nem állt meg a rendőrök intésére és ekkor indult az üldözés, amelynek verekedés lett a vége.

Az ügyészség közleménye szerint április 16-án az éjszakai órákban a rendőrök igazoltatni akartak egy BMW-s a 7-es út somogyi szakaszán. Az autó nem állt meg, menekülni kezdett. Az őrült száguldás végén megállt egy ház előtt és a sofőr berohant udvarra. Itt érték utol őt a rendőrök.

Igazoltatni akarták, de ellenállt és ekkor meg akarták bilincselni. Erre tucatnyi ember érkezett a telekre és dulakodni kezdtek a rendőrökkel.Közülük négyen többször ököllel megütötték a rendőröket, illetve az egyik rendőr ujját is megfeszítették annak érdekében, hogy engedje el a társukat.

A sofőr ráadásul azt kiabálta hivatalos személyek felé, hogy

"megöllek titeket”

miközben ő is szabadulni akart, így fizikailag is bántalmazta őket. Sikerült is neki elmenekülnie.

A hivatalos orvosi vélemény szerint a rendőrök 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Ezek után elfogatóparancsot adtak ki, elfogták őket és csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt elrendelték a letartóztatásukat.