Nyitókép: Oleksandr Filon/Getty Images

Dominikán akadt rendőrkézre az égre-földre keresett miskolci nő

Infostart
2023. március 30. 11:41
A csaló 12 éve volt szökésben.

A Dominikai Köztársaság rendőrsége elfogta a csalás és pénzmosás miatt 15 év börtönre ítélt D. Andreát, álnevén Katona Esztert – számolt be a Telex. A miskolci származású nő 12 éve volt szökésben Magyarországon elkövetett bűncselekményei miatt. Elfogása után a nőt Magyarországra szállítják.

Mint olvasható, a miskolci asszony 2005-ben egy könyvelőirodát vezetett, könyvelés helyett azonban bűntársaival 400 millió forintot csalt ki bankoktól, majd „ráfeküdt” a kukoricára, amiből 4400 tonnát adott el több illetőnek is úgy, hogy az a valósában nem is létezett.

Ezzel újabb 250 milliót tettek zsebre.

Mindezekért 2017-ben adócsalás, pénzmosás, csalás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt 15 évre ítélték, de a nő akkor régen messze járt, miután 2012-ben külföldre szökött.

A dominikai hatóságok szerint a csaló hasonló bűncselekményeket tervezett elkövetni a Dominikai Köztársaságban is – teszi hozzá a híroldal. A helyi rendőrség bizonyítékokat gyűjtött D. Andrea tervéről, amibe uzsorásokat, bankokat, építőipari cégeket, üzlettársait és közeli barátait szőtte bele. A bonyolult hálózatot befektetési és ingatlanvállalkozásként álcázta. Az ügyletben a dominikai bankoktól felvett több millió dolláros kölcsönök és a környékbeli tengerparti luxusövezetekben építendő lakóházak és nyaralók szerepeltek.