Nyitókép: cyano66/Getty Images

Elrejtőzött a házában, majd orvul támadt a gyanútlanul hazatérő nőre

Infostart
2023. március 8. 15:17
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak, magánlaksértés, zaklatás és rongálás miatt emelt a kunfehértói férfival szemben.

A vádirat szerint a kunfehértói férfi – az ügy vádlottja – 2021 tavaszán ismerkedett meg a sértettel, akihez fél év elteltével odaköltözött. A vádlott az együttélésük alatt durván, erőszakosan viselkedett a nővel, ami 2022 tavaszára odáig fajult, hogy több esetben bántalmazta is: felpofozta, gyomorszájon vágta, amitől a nőnek zúzódásos sérülései keletkeztek. Mivel a sértett többször a szüleihez menekült a férfi agresszív viselkedése miatt, végül a nő apjának felszólítására a vádlott elköltözött az ingatlanból.

Élettársi kapcsolatuk felbomlását követően a férfi továbbra is hívogatta volt párját, üzengetett neki, majd egy általa kezdeményezett személyes találkozás során ismét összeszólalkoztak. A vitát követően a férfi még aznap éjjel megjelent a nő házánál és dühében betörte az utcán parkoló gépkocsijának szélvédőjét, majd a kerítésen bemászva bement a házba is, ahol trágár szidalmak közepette rátámadt a nőre. A férfi a történtek miatt megbánást tanúsított, békülni akart, de egy pár héttel későbbi, bántalmazással végződött közös nyaralás után a nő határozottan visszautasította a közeledését.

2022. október 22-én az éjszakai órákban a férfi a nő házához ment és mivel észlelte, hogy nincs otthon, a kerítésen át beugrott az udvarba, majd a fürdőszoba szúnyoghálóját letépve bemászott a házba. Amikor a sértett hazaért,

a férfi rátámadt a mit sem sejtő nőre és fojtogatni kezdte.

Számon kérte rajta, hol és kivel volt, közben a fejét ütlegelte, aminek következtében felrepedt a nő szája és az arcán, valamint a nyakán hámsérüléseket szenvedett. A sértett hiába próbált kimenekülni a házból, a férfi erőszakkal bent tartotta. Végül csak másnap délelőtt távozott a lakásból, előtte azonban még megöléssel fenyegette volt párját, ha feljelentést tesz ellene.

Az ügyészség a férfit személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével, éjjel, erőszakkal elkövetett magánlaksértés bűntettével, zaklatás bűntettével, valamint rongálás vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság hoz ítéletet.