Nyitókép: police.hu

Már gyanúsítottként hallgatták ki a volt válogatott újpesti futballistát

Infostart
2023. március 7. 14:57
Tokody Tibor ellen elfogatóparancs volt érvényben, feladta magát, és állítja: ártatlan.

Gyanúsítottként hallgatta a ki a rendőrség a volt válogatott Tokody Tibort, aki pár nappal ezelőtt besétált a rendőrségre és feladta magát miután megtudta, hogy elfogatóparancs van ellene.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a 24.hu megkeresésére azt közölte, hogy kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége miatt folyik büntetőeljárás az ügyben, és a gyanúsított kihallgatása megtörtént.

Az Újpest, a Győri ETO és a német Wupperthal korábbi játékosa ellen még 2021 júliusában adott körözést a Győri Rendőrkapitányság sikkasztás miatt. Tokody az eset után azt mondta, hogy fogalma sem volt arról, hogy keresik. Azt állította, nincs semmiféle sikkasztási ügye, és egy 180 eurós munkahelyi vita utóéletéről szól csak a meghurcoltatása. Később azonban kiderült, hogy a volt futballistának már korábban is volt hasonló ügye. A Sportal szerint 2020 szeptemberében 1 év 2 hónap felfüggesztettre ítélték folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt.