Nyitókép: Pixabay.com

Betörtek egy ékszerkészítőhöz, milliókat érő aranyat loptak el – videó

Infostart
2023. január 27. 11:35
Vádat emeltek egy három fős társasággal szemben, akik tavaly márciusban aranygranulátumot loptak, amit később egyikük aranytömbbé olvasztott.

Az ügyészség szerint a 45 éves férfi üzleti kapcsolatban állt egy ékszerkészítő cég vezetőjével. Ismerte az ékszerkészítő cég XXII. kerületi telephelyét, és tisztában volt az arany finomításának kémiai folyamataival is – írja a 24.hu.

Elhatározta, hogy aranygranulátumot szerez a telephelyről, és a tervébe beavatta egy 43 éves ismerősét is. Megbízta, hogy szerezzen további segítséget, így az ismerőse egy 26 éves volt munkatársát kereste meg, és a segítségéért cserébe pénzt ígért.

Hajnalban a két férfi megjelent a telephelyen, betörték az egyik emeleti ablakot, majd egyikük ellopott egy 25 literes üveg palackban tárolt, salétromsavba áztatott, több mint egy kiló tömegű és 14 millió forintot meghaladó értékű aranygranulátumot. Ezután átadták a felbujtónak, aki azt egy másik budapesti telephelyen két aranytömbbé olvasztotta.

Az ügyészség letöltendőt kért az erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolt férfire.