Nyitókép: Getty Images/ Ascent Xmedia

Elkötötte a gépkocsit, a tóba hajtott vele egy 16 éves lány

Infostart
2023. január 26. 04:00
Elvesztette az uralmat a jármű felett.

Vádat emeltek egy tinédzser lány ellen, aki elkötött egy parkoló autót, majd egy tóba hajtott vele – derül ki a Nógrád Vármegyei Főügyészség közleményéből.

A vádirat szerint tavaly májusban az akkor 16 éves lány a szécsényi bányató mellett beült egy nyitott kocsiba, amiben a slusszkulcs is benne maradt. Elindult, majd egy kanyarban elvesztette a jármű felett az uralmat, és az útról letérve egy halnevelő tóba hajtott.

Forrás: Nógrád Vármegyei Főügyészség

A Balassagyarmati Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének vétsége miatt nyújtott be vádiratot a büntetlen tinédzserrel szemben. A próbaidő tartama alatt pártfogó felügyeletre tettek indítványt, valamint arra, hogy a csaknem hatvanezer forint bűnügyi költséget is fizesse meg.