Schadl György felesége visszadátumozta a papírokat, így vett valaki botrányosan egy villát

Infostart
2023. január 7. 10:40
A piaci érték töredékéért árvereztek egy több száz milliós villát a végrehajtók.

Egy péceli, 450 milliósra becsült értékű villát mindössze 38 millióért kaparintott meg valaki egy árvreésen - írja a Blikk. Az ügyletet a letartóztatásban lévő Schadl György felesége, Scahdlné Baranyai Helga azzal fedezte, hogy egy évvel korábbi dátumot írt a dokumentumokra.

Csakhogy a csalásra most fényderült és a kisemmizett korábbi tulajdonos feljelentést tett az ügyben. Az iratokon nemcsak a dátum hamis, hanem több aláírás, pecsét, tanú is hiányzik.

Ennek ellenére a hivatalok végig vitték az eljárást, amiből a blikk.hu arra következtet, hogy

a csaló végrehajtóknak az államigazgatás különböző szintjein is voltak cinkosaik.

Központi Nyomozó Főügyészség minden olyan iratot lefoglalt bizonyítékként, amihez a Gödöllői Járási Hivatal Földhivatal Osztályán köze volt Schadl György vagy Schadl-Baranyai Helga végrehajtói irodáinak. A nyomozók azt vizsgálják, kik nyújtották be az új tulajdonosi bejegyzési kérelmeket a botrányosan alacsony végrehajtások során megszerzett ingatlanokra, ám a folyamatban lévő eljárás érdekeire vonatkozó szabályok szerint a nyomozás állásáról nem adhatnak tájékoztatást.

Amennyiben a hatóság előtt is bebizonyosodik a dátum meghamisítása, érvénytelenné válik a szerződés.