Nyitókép: Fotó: ügyészség

Idős német párt fenyített az agresszív merdzsós az M1-esen, börtön lehet belőle

Infostart
2022. november 24. 05:40
Közúti veszélyeztetés miatt emeltek vádat az ellen az agresszív férfi ellen, aki autójával ráijesztett két 82 éves emberre az M1-es autópályán.

A vádirat szerint egy 45 éves férfi még tavaly nyáron az M1-es autópályán Budapest felé haladt. Utolért egy kényelmesen előző Volkswagent, amelyben egy idős házaspár ült. Agresszíven rátapadt, ahogy mondani szokás, letolta őket a belső sávból.

Miután a németek visszamentek a külső sávba gázt adott, de aztán fenyegetően és balesetveszélyesen ráhúzta a kormányt a németek autójára.

Az esetről videó is készült, ezen az látszik, hogy hajszálon múlott az ütközés, mert a vétlen autó ijedtében a leállósávba hajtott.

Az ügyészség mondatai szerint a magyar férfit az sem tartotta vissza a szabálytalankodástól, hogy mindkét autóban utasok is ültek.

Az elkövető ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a közúti járművek vezetésétől is tiltsa el a bíróság.