Nyitókép: Pixabay

Csomagnak nézte és elütötte az úton fekvő embert

Infostart
2022. október 24. 17:57
Közeledve felé nem ismerte fel, hogy emberről van szó, el is ütötte, nem kerülte el az ütközést, igaz, próbálta.

Megszületett a Debreceni Járásbíróság ítélete abban az ügyben, amelyben egy autóvezető elütött egy zebrán fekvő embert, majd megállás nélkül továbbhajtott; a sofőr segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt 6 hónap fogházat kapott, 2 évre felfüggesztve, igaz, 2 év 4 hónapig nem ülhet volán mögé.

Az idős vádlott csaknem 3 éve követte el tettét egy hajnalon, Debrecen belvárosában. A sértett ez idő alatt egy útkereszteződésben kialakított, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen akart átmenni, azonban abban a forgalmi sávban, ahol a vádlott közlekedett elesett, és oldalt fekvő, vízszintes helyzetből próbálta magát kézzel felnyomni. A vádlott ekkor ért oda és hirtelen balra kormányozva akarta a sértettet kikerülni, de ez nem sikerült.

A sértett sötét ruházatban, sötét sapkában és fejére húzott sötét kapucniban volt felöltözve a baleset pillanatában. A vezetőnek az útkereszteződés előtt 33,1 méter távolságból emberszerű alakként kellett volna felismernie a zebrán fekvő sértettet, ezért megállási és segítségnyújtási kötelezettség terhelte.

A 48 éves férfi a gázolás után életét vesztette.

Dr. Vágó Zsolt bíró az ítélet indokolása során enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetlen előéletű, idős kora ellenére a közlekedési előélete kifogástalan, valamint az időmúlást. Súlyosító körülményt a bíróság nem tárt fel.

A Debreceni Járásbíróság ítélete nem jogerős.