Nyitókép: monticelllo/Getty Images

Gyorshajtásra és díjelkerülésre szakosodott céghálót talált az ügyészség

Infostart
2022. szeptember 22. 07:01
Az ügyészségi vizsgálat fényt derített egy olyan céghálóra, amely tagjai igen jelentős, eddig több, mint 2,5 milliárd forint összegű úthasználati díj és pótdíj tartozást halmoztak fel.

Az úthasználati díjat, illetve a pótdíjat a fizetős utak használatáért kell megfizetni, de az ezeknek a cégeknek a tulajdonában lévő gépjárművek után ennek rendre nem tettek eleget. A cégháló tulajdonában lévő gépjárművekkel nagyon sok esetben gyorshajtásokat is elkövettek, nem fizették a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítást, illetve tehergépjárműveket terhelő útdíjfizetésnek sem tettek eleget. Ezzel összesen közel 400 millió forintos közigazgatási bírságot gyűjtöttek össze, amelyet szintén nem fizettek be – fogalmaz a Pest Megyei Főügyészség a szerdai sajtóközleményében.

Mint írják, a rendelkezésre álló adatok szerint papíron sokezer gépjármű került e cégek tulajdonába. A gépkocsik tényleges használói viszont a hatóságok elől rejtve maradhattak. Volt olyan cég, amely önmagában több, mint 2000 gépjárművel rendelkezett.

A cégek ugyanazon, néhány emberből álló személyi körhöz tartoztak. Az elkövetők arról is gondoskodtak, hogy a háttérben maradjanak, voltak olyan cégek, amelyeknek az ügyvezetője ingyen vagy néhány ezer forintért vállalta az ügyvezetőséget, valójában azonban semmit nem tudott a cégről. Ezáltal a cégek rendre fel tudták halmozni hatalmas tartozásaikat.

Megjegyzik: az elmaradt díjakat a NAV adóhatósági végrehajtás útján, valamint az útdíjfizetési szolgáltató szedi be. Amennyiben ez eredménytelen, akkor a meg nem fizetett díj a költségvetésben jelentkezik hiányként. Ennél is jelentősebb azonban az a veszély, amely az autópályákon és autóutakon közlekedőket éri azáltal, hogy olyanok is részt vesznek mellettük – biztosítás nélkül – a forgalomban, akiket nem tart vissza a gyorshajtásért kiszabható bírság.

Az ügyészség közérdekvédelmi feladatai közzé tartozik a szabálysértési eljárások törvényességi ellenőrzése. A Budakörnyéki Járási Ügyészség e feladatának ellátása körében figyelt fel a céghálóra, és a rendőrséggel együttműködve megkezdte ezek vizsgálatát. Az összegyűjtött adatok alapján az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség nyomozás elrendelése, valamint cégbírósági eljárás kezdeményezése iránt intézkedett.