Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Részegen vezetett, talicskaként tolta maga előtt a robogót a Petőfi hídon - fotó

Infostart
2022. szeptember 17. 06:30
A gyanú szerint egy férfi ittasan hajtott a segédmotoros kerékpárnak. A vezető súlyosan megsérült, de az autó sofőrje nem állt meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya eljárást folytat egy budapesti férfival szemben, aki 2022. szeptember 11-én 0 óra 40 perc körül a Petőfi híd XI. kerületi szakaszán, Pest felől Buda irányába haladva autójával egy előtte közlekedő robogónak ütközött. A gépkocsi megállás nélkül továbbhajtott, adatait nem adta meg a baleset résztvevőinek, és nem győződött meg az esetleges sérültekről, írja a Police.hu.

Néhány perccel később a tűzoltók egy balesetes személygépkocsiról kaptak bejelentést a XI. kerületi Irinyi József utcából. Ezen a címen találták meg a feltételezett vezetőt, M. Imrét és bérelt autóját, ami talicskaként tolta el a baleset helyszínéről az elejére szorult robogót.

A kerületi rendőrök a 33 éves férfit 1 óra 15 perckor mintavétel céljából előállították, alkoholszondája bűncselekményi értéket mutatott. A férfit a közlekedési vizsgálók segítségnyújtás elmulasztása, és súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsított vezetői engedélyét bevonták. A férfi részletes beismerő vallomást tett, és elmondta: csak azért nem állt meg rögtön a balesetet követően, mert veszélyesnek ítélte meg, ha a hídon állítja le a járművet.

Forrás: police.hu