Nyitókép: Pexels.com

Megváltoztatták az édesanyja halálát okozó nő ítéletét

Infostart
2022. szeptember 13. 19:30
Lánya különös kegyetlenséggel követte el a bűntettet.

A bíróság súlyosította a magatehetetlen édesanyját elhanyagoló nő büntetését – derül ki a Győri Fellebbviteli Főügyészség közleményéből.

A jogerős ítélet szerint az 57 éves nő és 84 éves édesanyja kettesben éltek egy pápai házban. Az idős nő szellemi és fizikai állapota folyamatosan romlott, 2019 júliusára önellátásra képtelenné vált. A lánya több alkalommal bántalmazta, mert már nem tudott főzni, takarítani. Az ágyhoz kötött édesanyját a külvilágtól elszigetelte, senkit nem engedett be a házukba. Édesanyját nem mosdatta, ruházatát, ágyneműjét nem cserélte, rothadó fekhelyéről nem mozdította el. A legyengült nőnek emiatt a testén felfekvései, mindkét lábfején élősködőkkel borított sebei keletkeztek. A lánya a sebeket nem kezelte, orvosi és egyéb segítséget nem hívott, nem fogadott el.

Az anya 2019. augusztus 2-án leesett az ágyáról, amit a lánya csak három nap múlva jelzett egy ismerősének. Ez idő alatt a nő nem mozdította el a földről édesanyját, ételt, italt nem adott neki. A nő ismerőse is csak rendőri segítséggel tudott bemenni a házba, ahol nagy mennyiségű szemét, hulladék, elviselhetetlen bűz és higiénés viszonyok voltak. A kommunikációra már képtelen idős asszonyt a kórházba szállították, ahol néhány nap múlva meghalt.

A Veszprémi Törvényszék a nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt hat év börtönbüntetésre, hat év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a minősítés megváltoztatása és súlyosítás, a nő és védője enyhítés érdekében fellebbezett.

A Győri Ítélőtábla 2022. szeptember 13-án hirdette ki ítéletét. A nő cselekményét súlyosabban, védekezésre képtelen személy sérelmére is elkövetettnek minősítette, büntetését 15 év fegyházbüntetésre, és tíz év közügyektől eltiltásra súlyosította. A cselekmény mind az erkölcsi, mind a jogi normákba ütközik, kirívó embertelenséget mutat.