Nyitókép: Pexels.com

Kiflit és kenőmájast vett a templomból ellopott kegytárgyak árából

Infostart
2022. augusztus 30. 17:57
Egy nap alatt meglett a tolvaj. A zsákmányt a rendőrök hiánytalanuk visszaadták jogos tulajdonosának.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy vagyonvédelmi cég értesítette a budakalászi sekrestyést 2022. augusztus 27-én késő este, hogy a templom riasztója több jelzést adott. A helyszínen kiderült, valaki betörte az egyik ablakot és a sekrestyéből három réz kelyhet, egy aranyozott csengőt és két réz gyertyatartót elvitt. A kárt 1 millió forintra becsülték.

A hatóságok adatgyűjtése rövid idő alatt egy, az elkövetés idején a közelben látott autóhoz vezetett. Tulajdonosának elszámoltatásakor meglátták egyik rokonát, kezén és lábán friss vágási sérülések éktelenkedtek – mindkettőjüket előállították, majd kihallgatták. A 28 éves H. József beismerő vallomást tett: a templom mellett gyalogolva eszébe jutott, hátha talál misepénzt, ezért egy kővel betörte a sekrestye ablakát, bemászott, összeszedte, amit tudott, egy kukában talált szatyorba gyömöszölte, majd másnap reggel eladta ismerősének, a pénzből kiflit és kenőmájast vett.

A forrónyomosok ez alapján indultak egy másik címre, ahol hiánytalanul megtalálták a lopott kegytárgyakat, újdonsült gazdájukat előállították. Vallomása szerint cimborája vitte neki a zsákmányt, fogalma sem volt róla, hogy bűnös úton szerezte. A doboznyi, aranyosan csillogó tárgyak 1500 forintért cseréltek gazdát.

Police.hu

A kegytárgyak azóta jogos tulajdonosukhoz, a munkanélküli H. József pedig őrizetbe került.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást. Kezdeményezték letartóztatását, valamint vizsgálják, hogy további vagyon elleni bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e.