Nyitókép: Unsplash.com

Csaknem 60 milliónyi mobiltelefont csaltak ki a szolgáltatótól

Infostart
2022. augusztus 25. 06:38
A Dunakeszi Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik több év alatt közel 60 millió forint értékű mobiltelefont csaltak ki az egyik mobilszolgáltatótól.

A vádirat szerint az egyik dunakeszi illetőségű elkövető 2014 és 2019 között, több mint száz darab mobilkészüléket rendelt az egyik szolgáltató webshopjából. Minden esetben részletre vásárolt – egyáltalán nem, vagy csak minimális kezdőösszeget kellett befizetnie. A közel 15 millió forint összértékű készülékek vonatkozásában mindössze 3 millió forintot fizetett meg. Az így megszerzett telefonokat pedig eladta – ismertette közleményében a Pest Megyei Főügyészség.

A nagyszámú ügyletet úgy tudta megvalósítani, hogy személyes adataiban mindig beiktatott egy-egy kis elírást, így a szerződők egyezősége sokáig nem tűnt fel a szolgáltatónak.

Az elkövető egy bérleti ügylet kapcsán megszerezte két másik személy személyes adatait is. Azokat felhasználva további, több mint ötven darab, közel 12 millió forint összértékű készülékhez jutott a korábbiakhoz hasonló módon, miközben csak másfélmillió forintot fizetett be részletekben.

A férfi a módszerét két további ismerősével is megosztotta. Ők a segítségével és útmutatásai alapján további, közel 30 millió forint összértékben jutottak mobilkészülékekhez miközben csak kevesebb, mint 6 millió forintnyi részletet teljesítettek, mielőtt a fizetést beszüntették volna.

A Dunakeszi Járási Ügyészség az ügyben az elkövetők ellen folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat.