Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Videón, ahogy kifosztja az alvó utast – öt nappal azután, hogy hasonlóért elítélték

Infostart
2022. augusztus 24. 19:12
A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott fegyházbüntetését tölti.

A vádirat szerint az ügy vádlottja 2020. február 26-án a hajnali órákban egy ismeretlen társával együtt a VI. kerület, Nyugati pályaudvarnál felszállt a 6-os villamosra, ami a Móricz Zsigmond körtér irányába közlekedett. A két férfi ekkor figyelt fel a villamoson utazó, ittasága miatt mélyen alvó, így védekezésre képtelen sértettre.

A vádlott odalépett a férfihoz, benyúlt a nadrágzsebébe, és onnan kivette a sértett pénztárcáját. Ezután társával együtt átnézte a pénztárca tartalmát, majd azt visszatette a sértett háta mögé az ülésre. Ezt követően a vádlott ismét odalépett az alvó férfihoz és a másik zsebét is átkutatta, ahonnan kivette a sértett mintegy 190 000 forint értékű mobiltelefonját és – a telefontokban tárolt 10 000 forint készpénzzel együtt – azt zsebre tette.

Az elkövetők a kifosztást követően a VIII. kerület, Corvin negyed megállóban leszálltak a villamosról – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 21 éves férfit – akit a bíróság ugyanilyen bűncselekmény miatt csupán pár nappal korábban ítélt felfüggesztett szabadságvesztésre – kifosztás bűntettével vádolja. A kerületi ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.

A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott fegyházbüntetését tölti.

(Címlapképünk illusztráció.)