Nyitókép: pixabay.com

Karóval a bozótvágó ellen – majdnem a füle bánta

Infostart
2022. július 15. 07:43
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és garázdaság miatt emelt vádat egy helybéi ellen.

A vádirat szerint egy kiskunhalasi férfi – az ügy vádlottja – 2021. május 4-én munkából hazatérve észlelte, hogy házának ablakát, bejárati ajtaját, továbbá a kerítést valaki megrongálta és emiatt dühös lett. Rövidesen mindezt a szomszédon – az ügy sértettjén – kérte számon, aki erre szidalmazni, sértegetni és provokálni kezdte őt – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményében.

Hangos szóváltásuk közben a vádlott magához vett egy 58 centis bozótvágót és elindult a háza előtti utcaszakaszon tartózkodó szomszédja felé. Ő ijedtében, védekezésként elkezdett egy fa karóval hadonászni. A vádlott ezt támadásként értékelte, ezért a bozótvágóval a sértett felé csapott és ennek során megvágta a bal fülét, ami ettől erősen vérezni kezdett. A szomszéd ekkor a kezében lévő karót eldobta és beszaladt a házába.

A sértett az arcán és a fülén nyolc napon belül gyógyuló, hosszanti, metszett sérülést szenvedett, azonban a bozótvágó kés akár a fülét is levághatta volna. Ennek elmaradása csupán a véletlenen múlott. A vádlott bozótkéses támadása alkalmas volt arra, hogy másokban félelmet, riadalmat váltson ki – olvasható.

Az ügyészség a férfit súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság hoz döntést.