Nyitókép: Police.hu

Nem akart megállni a rendőröknek – nem véletlenül

Infostart
2022. július 6. 16:24
A debreceni sofőr többszörösen megsértette a KRESZ szabályait, amit azzal tetézett, hogy a rendőri intézkedés alól is megpróbálta magát kivonni.

A Szolnoki Rendőrkapitányság járőrei a város belterületén egy személygépkocsival közlekedő sofőrt kívántak ellenőrizni szerdán hajnalban, aki vezetése során többszörösen sértette a KRESZ előírásait.

A jármű vezetője a rendőrségi fény- és hangjelzést figyelmen kívül hagyta, az intézkedés alól megkísérelte magát kivonni. A járőrök a későbbiekben elfogták a sofőrt és megállapították, hogy a férfi úgy ült volán mögé, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, továbbá két szabálysértési körözés is érvényben van ellene – olvasható a Police.hu-n.

Az egyenruhások elfogták és előállították a jogsértőt a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.

A rendőrök – a jogsértő közlekedése során elkövetett többszörös dinamikus szabályszegésekért – a jogszabályban előírt előéleti pontokat határoztak meg és közigazgatási bírságot is kiszabtak a 25 éves férfi részére.