Nyitókép: boonchai wedmakawand/Getty Images

Közérdekű munkára ítélték a ligetvédő rappert

Infostart
2022. június 9. 22:12
A Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportosan, társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 200 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt a férfit, aki a „ligetvédők” csoportjával megrongálta a Liget Budapest Projekt Városligetben felállított kordonját.

Az ítélet indokolása szerint a Liget Budapest Projekt ellen tiltakozó úgynevezett ligetvédő aktivisták 2017. július 4-én a főváros XIV. kerületében található '56-os emlékmű melletti területen be nem jelentett spontán rendezvényt szerveztek az aznap a Liget-felújítás során végrehajtott faátültetés elleni tiltakozás céljából.

A spontán rendezvényt a rendőrség 11 óra 10 perc körüli időben feloszlatta, de az aktivisták továbbra is a helyszínen maradtak. A kordonnal elhatárolt építési területnél – a Budapest XIV. kerület Városliget, Regnum Marianum kereszt mellett – a VI. rendű vádlott és a már korábban elítélt öt társa 14 óra 28 perc és 14 óra 50 perc között a Profirent Kft. tulajdonát képező fém kerítéselemeket megrongálta oly módon, hogy azokat meghajlította, tépte és rángatta.

A vádlott és társai fenti cselekménye

kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás volt és ez alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen

– olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében.

A bíróság az iratok ismertetését és a perbeszédeket, valamint a vádlott utolsó szó jogán tett nyilatkozatát követően ítéletet hirdetett.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a VI. rendű vádlott büntetlen előéletét, két kiskorú gyermekének eltartását, valamint az időmúlást, súlyosító körülmény volt azonban a társas elkövetés.

Az ítélet nem jogerős, azzal szemben a VI. rendű vádlott és védője – felmentés érdekében – fellebbezést jelentett be.