Nyitókép: ugyeszseg.hu

„Meghalsz!” – gyorsított, majd haragosára rántotta a kormányt – videó

Infostart
2022. május 20. 06:25
Emberölés bűntettének kísérletével vádolja az ügyészség a 22 éves férfit.

A vádirat lényege szerint a vádlott régóta ismerőse volt egy helybéli nőnek, aki viszont 2021. év elején élettársi kapcsolatot létesített a sértettel. A vádlott ezt nem nézte jó szemmel, interneten többször írt a nőnek, őt találkozókra hívta. A vádlott közeledését nem vette jó néven a sértett, aki próbálta megbeszélni a konfliktust, de nem járt eredménnyel – fogalmaz közleményében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.

2021. március 23-án este a vádlott és a sértett megint interneten beszélgettek és elhatározták, hogy másnap 13 órakor találkoznak a szabolcsi település központi helyén, ahol a vitájukat „lebokszolják”. A megbeszélt időpont előtt a sértett gyalog indult a helyszínre, amit tudatott a vádlottal is, aki viszont gépkocsival tartott oda. Ahogy a vádlott meglátta az út szélén sétáló sértettet, gépkocsijával 60-65 km/h sebességre gyorsított, majd a kormányt a sértett irányába fordította, így akarta őt elütni. A sértett a gépkocsi hangjára felfigyelt, megfordult, el is ugrott a jármű elől, de ennek ellenére az a bal lábát elérte.

A sértett élete a véletlenen múlott, a vádlott szándéka arra irányult, hogy megölje őt

– olvasható.

A gázolás után a vádlott a helyszínen maradt, de nem nyújtott segítséget a sértettnek, hanem azt kiabálta neki, hogy

„Mondtam, hogy úgy is meghalsz!”

A sértett sérülései nyolc napon belül gyógyultak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség emberölés kísérletével vádolja a férfit, és azt indítványozta, hogy amennyiben beismerő vallomást tesz, és nem kéri a tárgyalás megtartását, akkor a bíróság öt év börtönbüntetésre ítélje, öt évre tiltsa el a közügyektől, illetve a járművezetéstől is.

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

A gázolást egy térfigyelő kamera rögzített, ami az ügyészség oldalán nézhető meg.