Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Milliókat gombolt le három csaló a gyanútlan áldozatokról

Infostart
2022. április 19. 08:31
Még egyikük ügyvédi irodáját is "bevetették" a bizalomteremtésért.

Több érmegyűjtőt is becsapott három férfi, aki 2018 szeptemberétől 2019 májusáig 70 millió forintos kárt okozott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az elkövetők egy állítólagos külföldi befektető nevében jártak el, aki éremkollekciókat akar vásárolni, és hajlandó a piaci ár többszörösét fizetni. A több tízmilliós haszon reményében a kiszemelt sértetteknek először egy "reklámszerződést" kellett kötniük, és befizetniük a kollekció végső vételárának 10 százalékát.

A hitelesség érdekében nemcsak telefonon tartották a kapcsolatot áldozataikkal, hanem egyikük ügyvédi irodájában személyes találkozókat is szerveztek. A becsapott emberek végül nemhogy haszonhoz nem jutottak, de a befizetett pénzüket sem kapták vissza.

A budapesti rendőrök két gyanúsítottat üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntett, valamint többrendbeli csalás kísérlete és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, egyikükkel szemben ügyvédi visszaélés bűntett is felvetődött. A két férfi szabadlábon védekezik.

A harmadik feltételezett elkövető a rendelkezésre álló adatok szerint külföldön tartózkodik, ezért ellene a bíróság európai elfogatóparancsot adott ki.

A BRFK bűnügyi főosztálya vizsgálói az ügy iratait megküldték az ügyészségnek - áll a közleményben.