Nyitókép: Pattanaphong Khuankaew/Getty Images

Életfogytiglanra ítélték a Ladik utcai rémet

Infostart
2022. február 26. 10:32
A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, folytatólagosan, hozzátartozó sérelmére, erőszakkal, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak és kapcsolati erőszak bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit. A vádlott leghamarabb 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet szerint a vádlott 2017-ben többször súlyosan bántalmazta az akkori élettársát, illetve több alkalommal fenyegetéssel és fizikai erőszakkal bírta őt szexuális együttlétre. Ezen felül a férfi 2019 áprilisában megismerkedett az akkor 18 éves – másik – sértettel, akivel párkapcsolatba került. Egy idő után gyakran veszekedtek, azonban ettől függetlenül együtt költöztek be a III. kerületi Ladik utcában található üresen álló, bontásra ítélt, romos házba. A tettlegességig fajuló viták folyamatossá váltak közöttük – olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében.

2019. szeptember 18-án a vádlott és barátnője ismételten összevesztek, amely során a férfi dühében, nagy erővel, kitartóan bántalmazta a sértettet. A verés következtében védekezésre képtelen állapotba került lányt a vádlott végül megfojtotta. Cselekménye elkövetése után a terhelt a sértettet lemeztelenítette, s a holttestet magára hagyva távozott a helyszínről.

A vádlott tagadása ellenére a bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképp kétséget kizáróan megállapította a férfi bűnösségét a terhére rótt bűncselekményekben.

A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe többek között a vádlott többszörösen büntetett előéletét, azt, hogy az emberölést a korábbi élettársa sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el, a folytatólagos és a hozzátartozó sérelmére történt elkövetést, valamint a sértettek fiatal életkorát – egyikük 18, míg a másikuk 19 éves volt. Enyhítő körülményként a bíróság csak a vádlott terhére fel nem róható időmúlást értékelte.

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be azzal szemben – zárul a törvényszéki közlemény.