Újabb autós üldözés, ezúttal Kaposváron – videó

Infostart
2022. február 22. 20:05
A sofőr azzal védekezett, hogy összeveszett a barátnőjével, és a feszültséget vezette le a száguldozással.

Elfogták a kaposvári rendőrök azt a sofőrt, aki driftelés közben hajszál híján elsodort egy gyalogost Kaposváron. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint öt nappal ezelőtt este kaptak bejelentést arról, hogy a Dr. Kaposváry György utcában lévő körforgalomnál egy driftelő BMW-s kis híján elütött egy gyalogost, majd elhajtott – írja a 24.hu.

Az egyik járőr a 610-es út és a Mátyás Király utca kereszteződésében észlelte a járművet, majd fény- és hangjelzést használva követni kezdte, de a fekete autó továbbra is nagy sebességgel száguldott Kaposmérő irányába. Eközben egy másik járőr a kaposfői körforgalomnál eltorlaszolta az utat, így pár percen belül sikerült megállítani a sofőrt.

A 20 éves kadarkúti férfit közúti veszélyeztetéssel gyanúsították meg és elvették a jogosítványát. A férfi vallomásában azt mondta, hogy összeveszett a barátnőjével, és a feszültségét kívánta lecsillapítani a száguldással.