Nyitókép: Pixabay

Büntetőfékezéssel torolta meg a szerinte lassú haladást – videó

Infostart
2022. január 13. 11:40
A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a sofőrrel szemben.

A vádirat szerint az ügy vádlottja, egy kecskeméti férfi kedden délelőtt személyautóval Kecskemét lakott területén kívül, az M5-ös autópályán Budapest felől Szeged irányába közlekedett – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A külső forgalmi sávban haladó járműoszlopot előzte, amikor észlelte, hogy a belső sávban előtte, vele azonos irányban egy kisteherautó szintén a járműoszlopot előzi. A mögötte haladó vádlott azonban úgy ítélte meg, hogy a kisteherautó sofőrje nem megfelelő gyorsasággal végezte az előzést és őt a haladásban feltartotta. Amikor a vádlott az előzést befejezte, csekély oldaltávolságot tartva az akkor már a külső sávba visszahúzódó kisteherautó elé vágott, majd hirtelen indokolatlanul erősen fékezett előtte. A sértett teherautósofőr a járművek ütközését csak erőteljes fékezéssel tudta elhárítani.

A sértettnek köszönhetően a járművek nem ütköztek, személyi sérülés nem történt. A vádlott azonban szándékosan megszegte azon KRESZ-szabályokat, miszerint előzni abban az esetben szabad, ha a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni, ugyanakkor a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi.

A vádlott e szabályok megszegésével a sértett életét, testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki.

Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja és büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – felfüggesztett börtön, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza vele szemben azzal, hogy a közúti járművezetéstől is el kell tiltani. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.