Nyitókép: ugyeszseg.hu/Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság

Vadmentő központ helyett hulladéktemetőt csinált – képek

Infostart
2022. január 12. 22:10
A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki hosszabb időn keresztül egy vadaspark mellett ásta el az ártalmatlanításra átvett hulladékot.

A vádirat szerint a férfi egy Pest megyei vadasparkot üzemeltető társaság alkalmazásában állt. Papíron kisegítőként dolgozott ott, de valójában ő irányította a társaság tevékenységét. A társaság a vadaspark mellett lévő mintegy tizenegy hektárnyi területet bérbe vette az illetékes önkormányzattól azzal, hogy ott vadmentő központot hozzon létre.

Ugyanezen társaság szerződést kötött az egyik budapesti kerületi önkormányzattal arra, hogy 2018 áprilisától az érintett kerületben illegálisan elhelyezett zöldhulladékot és egyéb vegyes települési hulladékot elszállítsa.

Emellett az elkövető 2018 májusában elvállalta egy a vadaspark közelében lévő ipartelepen korábban működő cég raktárának kiürítését is, amelyben veszélyes hulladékokat is tároltak. A hulladék veszélyes jellegével az elkövető is tisztában volt – áll a Pest Megyei Főügyészség közleményében.

Ezután viszont a férfi az elszállítandó hulladékokat nem az arra kijelölt lerakóhelyekre vitette. Helyette a vadaspark mellett bérelt területen munkagépekkel gödröket ásott illetve ásatott és azokba temette az átvett hulladékot 2018 tavaszától 2018 június közepéig terjedő időszakban.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat az elkövetővel szemben.