Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Kiránduló nőre rontott rá egy férfi a Normafán

Infostart
2022. január 4. 09:23
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő 20 éves férfival szemben szexuális erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

A vádirat szerint a vádlott – egy most 20 éves férfi – 2021. március 12-én délelőtt a XII. kerület, Csillebérc gyermekvasút parkolójából induló, Makkosmária irányába tartó kijelölt turista útvonalon látta meg az egyedül kiránduló sértettet, akit követni kezdett.

A férfi pár perc múlva utolérte a nőt és rátámadt, a sértettet hátulról a nyakánál átkarolta, befogta a száját, majd a földre nyomta, ahol szorosan lefogva tartotta, és erőszakoskodni kezdett vele – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A nő védekezni próbált, a vádlottal dulakodott, a fogásából kiszabadult, a férfi azonban erősen megrántotta őt, minek hatására az áldozat hanyatt esett. Ezután a férfi rátérdelt, és tovább erőszakoskodott vele, szexuális cselekmény eltűrésére próbálta kényszeríteni, de a nő ellenállt. Végül egy közelben lévő padnál a bántalmazott, megfélemlített nőt a vádlott a nemi vágyának kielégítésére érdekében szexuális cselekményre kényszerítette.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő 20 éves férfival szemben szexuális erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint indítványt tett egy korábbi, más ügyben kiszabott 10 hónap tartamú felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelésére is.