Nyitókép: police.hu

Sorra gyulladtak ki az alagsori helyiségek, tárolók, garázsok - lépett a rendőrség

Infostart
2021. december 11. 12:18
Befejezték a monori rendőrök a 2018-ban vecsési tárolókon és garázsokon végigsöprő, hét helyszínen elkövetett tüzes ügyet, amelynek gyanúsítottja nem szolgált tettére magyarázattal.

A police.hu oldalon megjelent összegzés szerint egy társasház alagsori helyiségében keletkezett tűzhöz riasztották 2018. március 16-án éjszaka a tűzoltókat és a rendőröket. Az oltás utáni vizsgálat megállapította, a lángok nem elektromos hiba miatt csaptak fel, a helyiségbe valaki éghető anyagot locsolt, majd meggyújtotta. A kár nem volt jelentős, mindössze egy lábtörlő égett el, ám a társasház villanyórái és a főbb elektromos vezetékek is a helyiségben voltak, a gyors beavatkozás híján nagyobb baj is történhetett volna.

Egy héttel később egy garázs égett ki, miután valaki a szellőzőn keresztül valamilyen égő anyagot bedobva meggyújtotta. Az ott tárolt motorkerékpárból nem sok maradt, de a kempingezéshez elengedhetetlen hálózsákok és sátor is megsemmisült. A kárt 150 ezer forintra becsülték.

Már ekkor képbe került egy francia gyártmányú autó, ám a fekete-fehér kamerafelvételeken a színét nem lehetett megállapítani és a rendszáma sem látszódott. Hiába adatoltak a rendőrök, nem jutottak közelebb sem az autóhoz, sem a sofőrhöz.

2018 áprilisában újabb tűz ütött ki egy társasház pincéjében, az ott tárolt papírok, műanyag tárgyak, háztartási cikkek elégtek, a tulajdonosnak 400 ezer forint kára keletkezett. E helyszínen is idegenkezűséget gyanított a tűzvizsgáló. Egy hónappal később egy garázs következett, ahová a szellőzőn keresztül jutott be éghető és meggyújtott anyag, az ott tárolt dolgok rongálódtak, a kár 51 ezer forint volt.

A rendőrök minden lehetséges tanút felkutattak, minden adatot összegyűjtöttek, ám senki és semmi nem tudta előmozdítani a nyomozást. És jött a következő tűz: augusztus közepén egy garázssor egyik épülete gyulladt ki, az ott tárolt használati tárgyak tönkre mentek, a kár közel 200 ezer forint volt. A rendőrök tudták, beleillik a sorozatba, a tettes ugyanaz, itt is volt égésgyorsító, ám továbbra sem látott senki semmit, a környéken kamera nem volt.

A hatodik helyszínen aztán akadt két szemtanú, akik a szeptember 15-ei tűz után egy gyanús alakot láttak a környéken. Gyalog ment egy közeli benzinkútig, ahol beszállt egy kocsiba – a rendőrök felkutatták, ám kiderült, nincs köze a gyújtogatáshoz. Ezzel párhuzamosan azonban egy felvételen feltűnt a francia gyártmányú autó, ám rendszáma rejtve maradt. A nyomozók érezték a tettes közelségét, egy aprócska rendszámtöredékkel is megelégedtek volna, portyaszolgálatokat szerveztek, de Fortuna nem állt melléjük. Ellenkezőleg, egy hetedik, egyben utolsó helyszínt is a sorozatba kellett venniük: 2018 decemberében egy tárolóhelyiséget gyújtott fel az elkövető, 35 ezer forint rongálási kár keletkezett.

police.hu

Hónapokig próbálták a már célirányosan a felvételeken látható autó jellemzőit bővíteni, ezáltal a népszerű járgány tulajdonosait szűkíteni. Minden rendőr tudta Vecsésen és környékén, hogy egy 2008-2013 között gyártott, kék autót kell keresni, amelynek egyik ablaka valószínűleg sötétített. Az Üllői Rendőrőrs parancsnokának szeme akadt meg egy hasonló autón 2019. szeptember 9-én és onnantól kezdve felpörögtek az események, megszaporodtak a tennivalók. Az őrsparancsnok rendszámmal kiegészített jelzésére a nyilvántartásból lekért tulajdonost elfogták és előállították.

A most 37 éves budapesti férfi kihallgatásain következetesen tagadta a gyanúsításban felsorolt bűntényeket, majd 2021. november 15-én védője társaságában megjelent a rendőrségen és mindenre kiterjedő beismerő vallomást tett. Elmondása szerint autójával leparkolt a kiszemelt helyszínek közelében, gyalog ment a garázsokhoz/tárolókhoz, majd felgyújtotta azokat. Magyarázattal nem szolgált, annyit tett hozzá, hogy rendkívüli módon megbánta.

A Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a hét rendbeli rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt vele szemben folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.