Ittasan verte a sofőrt, majdnem balesetet okozott

Infostart
2021. november 24. 22:53
A Kecskeméti Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki ittas állapotban többször bántalmazta élettársát, tőrt-zúzott, egyszer pedig a sértett anyjának élettársát vezetés közben ököllel ütötte, ami miatt majdnem balesetet szenvedtek.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2020 márciusától voltak élettársak és a nő apjának a tanyáján éltek egy Kalocsa környéki községben. A kapcsolatuk azonban hamarosan megromlott. 2020 májusában a vádlott erősen ittas állapotban vitába keveredett a sértettel, megütötte a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 2020 júniusában a vádlott erősen ittasan, a féltékenysége miatt ismét szóváltásba keveredett a sértettel. A nő kihívta a rendőröket, de a távozásuk után a vádlott kétszer arcon ütötte.

A vádlott berúgta a tanya bejárati ajtaját, tört-zúzott, ami miatt a nő elhatározta, hogy kiköltözteti a házból. Erre a férfi részegen újra erőszakosan viselkedett, ennek ismét a rendőrök vetettek véget. Másnap a sértett elköltöztette a vádlottat a tanyáról.

2020 októberében azonban kibékültek és újra összeköltöztek. Decemberben viszont újabb veszekedés következett, és a sértett ismét úgy döntött, hogy elköltözteti a vádlottat. Ehhez az anyja és annak élettársa segítségét kérte. Aznap este – miközben a sértett autójával szállították az ittas férfit – a vádlott egyszer ököllel megütötte a sértett anyjának az élettársát, aki az autót vezette. Emiatt a sofőr egy rövid időre elvesztette az irányítást az autó felett.

Az autóból kiszállva a vádlott és a sofőr dulakodni kezdtek, a sértett könnyebb sérüléseket szenvedett. Az autóban történt bántalmazással azonban a vádlott a sofőr és az utasok életét, testi épségét is veszélyeztette.

A büntetett előéletű vádlottat a járási ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntetten kívül kapcsolati erőszak bűntettével, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétségével vádolja. Az ügyész a vádlottal szemben végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. A férfi a bűncselekményeket egy felfüggesztett fogházbüntetés hatálya alatt követte el, ezért elítélése esetén ennek végrehajtását is el kell rendelni.