Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Különös szenvedések közepette múlt ki három eb egy volt rendőr autójában – fotó

Infostart
2021. november 17. 10:09
A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség állatkínzás bűntette miatt folytat nyomozást.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint 2020. szeptember 3-án egy volt rendőr törzsőrmester 7 és 15 óra között kutató szolgálatot hajtott végre a Udvari Közúti Határátkelőhelyen két szolgálati kutyával. A gyanúsított a szolgálatba magával vitte egyik saját tulajdonú kutyáját is.

A volt rendőr 11 óra körül a kutyákat az általa használt szolgálati gépjárműben, a határátkelőhely szolgálati parkolójában helyezte el. A gyanúsított a két szolgálati kutyát a gépjármű csomagterébe zárható fém szállítóketrecbe, míg saját kutyáját a gépjármű hátsó ülésén, műanyag szállítóboxba tette.

A megalapozott gyanú szerint a volt rendőr a kutyák állapotát 12.50 órától 15.30 óráig – annak ellenére, hogy ezt szolgálati feladatai lehetővé tették volna – nem ellenőrizte, létszükségleteikről nem gondoskodott, a gépjármű megfelelő szellőzését, külső környezeti hatásoktól való védelmét nem biztosította.

A kutyák elhelyezésére szolgáló gépjármű a 23 Celsius-fok körüli külső hőmérséklet és egyéb időjárási tényezők következtében oly mértékben felmelegedett, hogy az abban uralkodó hőmérséklet a kutyák hőstressz általi fulladásos elhullásához vezetett.

A kutyák a pusztulásukhoz vezető folyamat során különös szenvedésnek voltak kitéve.

A gyanúsított, akinek a szolgálati viszonya időközben megszűnt, tagadta a bűncselekmény elkövetését, érdemi védekezést terjesztett elő és panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen. Az általa elkövetett bűntett, amely az állatkínzás bűncselekményének súlyosabban minősülő esete, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.