Nyitókép: Pixabay

Zsebre tette a kétmilliót, nem kellett volna

Infostart
2021. november 16. 21:43
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a neki tévedésből kifizetett pénzösszeggel távozott tavaly egy helyi pénzintézetből.

A vádirat szerint egy céges bankszámla felett rendelkezni jogosult vádlott 2020. április 1-jén egy szegedi bankfiókban 22.280.000 forintot akart felvenni a társaság számlájáról. A kért összeg helyett a banki alkalmazott a pénztárban jóval többet, 24.280.000 forintot adott át neki. A hiba észlelését követően a pénzintézet munkatársa többször is megkereste és felszólította a férfit a többlet visszaadására, azonban ő erre nem volt hajlandó. A férfi a pénzintézetnek 2 millió forint kárt okozott, mely nem térült meg - derül ki az eset összefoglalójából.

A járási ügyészség a többszörösen büntetett előéletű elkövetőt jogtalan elsajátítás vétségével vádolja, melyet – annak egyéb esete mellett – az követ el, aki a véletlenül vagy tévedésből hozzá került idegen dolgot eltulajdonítja, vagy nyolc napon belül nem adja vissza. E bűncselekmény egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.